“A háború kitörésének híre mindenkit sokként ért. Bizonytalanság, félelem lett úrrá rajtunk. Az oktatási intézmények bezártak, az első napokban senki nem tudta, mit kell tennünk. Sokan elhagyták az országot, amíg még lehetett, nehogy besorozzák katonának. Családok szakadtak szét, ami máig is sok esetben így maradt. Ez a helyzet a tanárainkra is jellemző volt. Van, akinek a férje, fia, a háború kitörése óta nem volt itthon. Ünnepeken, hosszú hétvégének utaznak ki a feleségek, anyák a családtagokhoz. Akinek itthon van a férje, az azért aggódik, nehogy valahol a toborzók kezére kerüljön. Mindezek mellett, akik itthon maradtunk, végezzük a mindennapi feladatainkat: tanítunk és nevelünk. 

Minden intézményben óvóhelyeket kellett kialakítani. A légiriadók alatt nagyon sok időt töltöttünk ott. Az oktatásban ennek ellenére folynak a reformok, nőnek a követelmények, tantárgyi vetélkedőkre készítjük a tanulókat. Az itt elért eredmények jelentenek némi sikerélményt. A mindennapokban próbálunk úgy élni és dolgozni, hogy az iskolában ne a harci helyzet uralkodjon. Bár a jövő kevés jóval kecsegtet bennünket.

Isten áldását, jó egészséget kérünk Önöknek! Köszönjük az érdeklődést, támogatásukat!

Békés karácsonyi ünnepeket kívánunk!

Baráti üdvözlettel: a Kisdobronyi Líceum (középiskola) tanárai”

“Én a háborút átokként élem meg, mivel szétszakított több családot. A mi családunk is kettészakadt a háború óta, mivel édesapám külföldre kényszerült dolgozni. 13 óra vonatozásra van tőlünk, ezért főleg telefonon tartjuk a kapcsolatot. Valószínű, én is ott folytatom majd a tanulmányaimat, mert itthon most nem látok lehetőséget magam előtt. A hadiállapot miatt rengetegen meghaltak, sok gyerek éli az életét édesapa nélkül.

A háború kitörése után bevezették az online oktatást, amit sok gyerek szeretett, mert lazább volt. (napi 12-20 órát nem volt áram sokszor - szerkesztő kiegészítése) Én viszont személy szerint egyáltalán nem szerettem. A jelenléti oktatásban együtt tudunk lenni a barátainkkal, osztálytársainkkal, és nagyobb a fegyelem is.

Remélem, hamarosan újra együtt lesz a család egésze, és boldog, teljes életet tudunk majd élni. Reménykedünk abban, hogy nem tart soká a háború.”

Hogy miben változott az életünk? A háború előtt apukám itthon volt, és nem volt áramkimaradás sem, nem kellett óvóhelyre menni. Mióta bejött ez a szörnyű helyzet, szinte minden az ellenkezőjére változott. Én, anyukám és a testvéreim itthon maradtunk, viszont apukámnak külföldre kellett mennie, ott kezdett el dolgozni.

Egy időre az iskolát is bezárták, és online oktatás volt. Amikor visszajöttünk az iskolába, rengeteg légiriadó volt. Emiatt le kellett menni az óvóhelyekre, ahol hideg volt és nagyon sötét.

Szerencsére a nyolcadik osztályt már rendes oktatásban kezdtük, és a nyáron rengeteget voltunk apukámnál.

A tavalyi tél nagyon hideg és sötét volt, reméljük, ez az idén nem következik be. Mivel nem volt áram, nem mindenki tudott fűteni, mi sem. Generátort kellett bekapcsolnunk, ami benzinnel működik. De benzint is nehéz volt beszerezni, és nagyon drága is lett.

Remélem, hamar vége lesz ennek a szörnyű helyzetnek, apukám haza tud jönni, és végre együtt lesz az egész család!

Mióta kitört a háború, apukám nagyon kevés helyre tud eljönni velünk. Félünk, hogy útközben igazoltatják és besorolják katonának. Ezért dolgozni sem tud járni.

Amikor bekövetkeztek az áramkimaradások, és nagyon felment a benzin és a földgáz ára, az iskolát is bezárták, és online tanultunk tovább.

Majd visszajöttünk az iskolába, de sokszor szinte egész nap az óvóhelyen ültünk. A tanulás ezért nehezen ment.

A családommal sok helyre szerettünk volna elmenni kirándulni, de mivel apukám nem tud közlekedni a határon, nem mehettünk sehová.

Szerencsére már nincsenek áramkimaradások. De a benzin és a gáz ára, az élelmiszerek még mindig nagyon drágák. Nagyon szeretném, hogy vége legyen a háborúnak, és minden olyan legyen, mint régen.